Kiss Virág
Azért, hogy a jövő társadalma elfogadó, együttműködő állampolgárok közössége legyen, az iskola nagyon sokat tud tenni. Minél kisebb korban kezdjük ezt tanítani, mert nem így születünk, hanem ez tanulható, annál nagyobb esély van arra, hogy tanítványaink már ezzel a tudással lesznek a tagjai bármilyen közösségnek. Ezen a workshopon megtanulhatjátok a kooperatív tanulási technikák 4 alapelvét, és minél több módszerrel ismerkedhettek meg, amit már másnap kipróbálhattok az iskolában. Aktív, sajátélményű másfél órát kínálok.
Bemutatkozás:
30 évig a dolgoztam a közoktatásban, majd az AKG általános iskolai tagozatának megalapítására kértek fel. A 2000-es évek eleje óta a Szabad Iskolákért Alapítvány tagja, kooperatív tanulási technikák tréner vagyok. Az Alapítvány megálmodója, Czike Bernadett hozta be először Magyarországra a Spencer Kagan nevével fémjelzett módszert, ami úgy szervezi az órai munkát, hogy a gyerekeknek közben együtt kell egymással működniük. A Kooperatív tanulás című könyv fordítása is hozzájuk kötődik. Kidolgoztak a munkatársakkal egy 30 órás tréninget, ahol a pedagógusok saját élményeken keresztül tanulhatnak meg minél többet ezekből az azonnal használható módszerekből.
Kapcsolódó oldalak:
SZIA honlapja:
Podcast a kooperatív tanulásról, ahol én mesélek az iskolai munkámról: