Érdeklődés vezette – demokratikus – tanulás

Informális tanulás – szabadon választható kurzus
Kurzusvezető: Lehmann Miklós
Mentorok: Fóti Péter, Gál Tamás, Ginterné Csorba Zsuzsanna, Kovács Marianne, Novák Julianna, Saly Erika, Szegedi Gábor

Tömbösített kurzus a félév során: 6 alkalom, alkalmanként 3-3 óra (egy alkalom 2×90 perc). A kurzus maximális létszáma 20 fő, amit a jelentkezés sorrendjében lehet betölteni.

Elvi alapok

A kurzus központi témája és egyben pedagógiai módszere is az érdeklődés vezette tanulás vagy más megközelítésben: a demokratikus tanulás. E módszer keretén belül a diákok és a tanárok/mentorok egyenrangú partnerként vesznek részt a tanulási folyamatban, melynek irányítója a tanuló. A tanulás kiindulópontja a tanuló saját érdeklődése, a tanulás felelőssége mindvégig a tanulónál marad. A kimeneti elvárások helyett az egyéni érdeklődés, az önfejlesztés, a tapasztalatszerzésre épülő konstruktív tanulás az irányadó. A tanulók megtapasztalják erősségeiket, lehetőséget kapnak rá, hogy saját maguk számára meghatározzák, hogy mi az, ami valóban érdekli őket, és ennek felfedezésére időt is kapnak.
A hallgatók egy olyan egyedi szemináriumon vehetnek részt, ahol lehetőségük lesz érdeklődés vezette módon megtalálni e témakörön belül a számukra érdekes területét, és saját tanulási stílusuk szerint elmélyült munkával feltárni annak részleteit, a benne rejlő lehetőségeket.

Témakörök

Első alkalommal a hallgatók megismerkedhetnek egymással, a mentorokkal és a téma 4 irányával:

  • a demokratikus tanulás hazai és nemzetközi irányzatai, intézményei
  • demokratikus tanulás a perinatális (szülés/születés körüli) időszakban
  • demokratikus tanulás a magyar gyakorlatban – a Malom-Alom tanulócsoport
  • Mi jellemzi a demokratikus közösségeket? Hogyan működnek?

A hallgatók az első alkalmat követően mentort választanak, aki a félév során végig segíti a munkájukat. A hallgatók a mentor támogatásával meghatározzák, hogy mivel kívánnak a félév során mélyrehatóan foglalkozni. A mentorral a hallgató 3 alkalommal, összesen 3 órában konzultálhat. A hallgatók egyénileg és csoportban is dolgozhatnak.

A tömbösített foglalkozásokon a fenti témákkal lehet részletesebben foglalkozni. A 2., 3. és 4. alkalom látogatása szabadon választható, illetve szabadon felhasználható az egyetemen kívül is, például ha a hallgatók egy csoportja szeretne szakmai látogatást tenni a mentorok által felkínált helyekre, és ott mélyebb megfigyelést végezni.

Reflektív napló

A félév során a hallgatók egyéni reflektív naplót vezetnek saját, a kurzushoz kapcsolódó tanulásukról. A kurzus végén a hallgatók az elvégzett munkát az általuk választott módon prezentálják. Ez a bemutató lehet írásos vagy szóbeli, megvalósulhat poszter, podcast, rajz, zene, installáció, prezi, ppt, képregény, novella, színdarab stb. formájában.
Az utolsó foglalkozáson a bemutatókkal és az értékeléssel zárul a félév.

Ajánlott irodalom: