Bas Rosenbrand írásai magyarul

Bevezető:

Bas Rosenbrand szakmai pályának központjában az oktatás-nevelés megújítása áll. A század elején létrehozott egy iskolát, ahol a gyerekeknek lehetősége volt megválasztani, mivel szeretnének foglalkozni, és ahol megkapták a személyes fejlődésükhöz szükséges támogatást. Bas Rosenbrand ezen túlmenően támogatást nyújtott másoknak is újabb iskolák beindításában és működtetésében, és másokkal együtt létrehozott egy pedagógusképzési programot a leideni Alkalmazott Tudományok Egyetemén az oktatás-nevelés megújítása érdekében. Ezenkívül Hollandiában, egy helyi önkormányzat projektjét vezeti, amelynek megnevezése: „A gyermek első 2000 napja és a korai fejlődés”.

Bas Rosenbrand vendége volt a 2018-ban illetve 2019-ben a TOK Társadalomtudományi Kara és a Demokratikus Nevelésért Egyesület által közösen rendezett Demokratikus Nevelés konferenciáknak.

Lista:

A nevelésről általában:

  • Bas Rosenbrand: Feszültségek levezetése az iskolában
  • „Mindig azt tanítod, ami te magad vagy” – interjú Bas Rosenbranddal a demokratikus oktatásról
  • Bas Rosenbrand: Tanári készségek és eszközök egy demokratikus iskolában

Körbeszélgetés

  • Bas Rosenbrand: Mit ad a körbeszélgetés a csoportnak?
  • Bas Rosenbrand: A kommunikáció négy módja
  • Bas Rosenbrand: Szülőkkel gyerekeikről beszélni

Egyebek

  • Fóti Péter: A legfontosabb “tananyag”: A konfliktusmegoldás I.
  • Dr. Gyarmathy Éva: „Érezd az erőt”
  • Fóti Péter: Beszélgetések új filozófiája I.
  • Evelien Prins: Iskola merev törvények nélkül (A szociokrácia-ról)